A hirdetésfeladónak is van írói büszkesége: szereti, ha az olvasóktól visszajelzést kap. Ha szombat reggel azzal hívják fel az hirdetésfeladót, hogy "Jónapot, monnya, eladó a kislakás, ami aktuális még?", az ember megilletődött szerénységgel legyint a párjának, hogy "á, semmi, csak az olvasóim..."
Megyünk az író-olvasó találkozóra, egymást hergeljük, hogy ha már végre megnézik a lakást, akkor ezekkel meg is vetetjük. Feszültség a legfölsőbb szinteken... Felkísérjük az egyébként szimpatikus párt az emeletre, közben pedig egy kis morális felhanggal fényezzük a lépcsőházat: "Ebben a mocskos világban a tiszta lépcsőház már bizony ritkaság." Lakásba be, ahol érdekes módon egyből a szoba mérete fogja meg érdeklődőinket. "Ilyen kicsi lakásban ilyen óriási szoba!" - mondják. Nem, ez a szoba, akárhogy is nézzük, nem óriási, de hevesen bólogatunk, hogy "igen-igen, ezt eleve gigantikusra tervezték."
"Lakóközösség?" - érdeklődik a hölgy. "Tisztességes, kulturált középosztály" - válaszoljuk. "És a fűtés?" - hangzik a következő kérdés. "Harmadik generációs, egyedi mérővel ellátott, költségkímélő táv-." De mivel tudjuk, hogy a leggyengébb láncszem a fűtés, ráerősítünk, hogy most számolják először ki az új általányt amióta elkészült a szigetelés és a fűtéskorszerűsítés. "Az meg lesz vagy 1000 forint, mert mi aztán egész télen nem fűtöttünk! (Ripityom!) A mínusz 10-ben is volt vagy 25 fok -- egy-két lakó fűt az egész ház helyett. Muhaha."
"Jaj, hölgyem, félreértett! Ebben a házban rajtunk kívül tényleg mindenki tisztességes és kutturált. Mi vagyunk itt az utolsó prosztó-tahók."
Amikor elköszönünk, mindkettőjüknek sokat sejtetően nézünk a szemébe, és amíg kezet fogunk, beleszugeráljuk a tobozmirigyükbe, hogy "ha tisztességes és kutturált vagy, ebben a házban van a helyed!"
Állítólag visszahívnak.
Bergman
