Tudniillik itt nem az ingatlanpiac válságáról van csupán szó. Az ingatlan Magyarországon az átlagember egyetlen vagyontárgya. A magyar népesség minimum  kétharmadának egyáltalán nincs megtakarítása, de ami lehetne, az ott van a lakása értékében. Ha tehát az ingatlanok eladhatatlanná válnak, akkor nem csak a gonosz, karvaly-kapitalista ingatlanmágnások fognak padlót, hanem a lakosság vagyonának is lőttek.

Márpedig jelenleg az ingatlanok többé-kevésbé eladhatatlanok. Persze a luxusingatlanok iránti kereslet valószínűleg nem csökkent, és egy jó rózsadombi garzont is vélhetően el lehet adni, de a lakóingatlanok zöme a bóvli kategóriába tartozik. Budapesten még van remény, de Pest megye már elesett. Borsod, Szabolcs és Bács-Kiskun megyét már évekkel ezelőtt eltemettük.

Jó ideig utáltuk a bedőlt devizahiteleseket. Senki sem tartott a fejükhöz fegyvert, amikor aláírták a szerződést, amiben svájci frankban adósították el az életüket. Ott állt fehéren-feketén, hogy az árfolyamváltozással párhuzamosan a törlesztőrészletük is változni fog. Mit ad isten, a forint-frank árfolyam nagyot változott – az előbbi kárára. Ezért a devizahitelesek már menekülnének a hitellel terhelt ingatlanjaikból, de az így keletkezett lakáspiaci túlkínálat nem csak az ő ingatlanjaik értékét húzza le, hanem azokét is, akiknek sosem volt tartozásuk. És miután a mi lakásaink értéke is megfeküdt, az adónkból még ki is menthetjük a devizásainkat. Szar ügy, ha a szomszédok orosz rulettet játszanak, de a golyóhoz érve tőlünk kérnek szívességet. („Szevasz, Bergman, hoztunk pacalt… Ja, és ezt a ravaszt is húzd már meg, légyszi.”)

Csakhogy a devizahitelesek többsége nem úri jókedvében vette fel a hiteleket ezer év futamidővel. Valahol nyilván lakni kellett, ha meg csórók vagyunk, nyilván a legkisebb kamatot fogjuk szeretni, aztán reménykedünk, hogy nem áll fejre a gazdaság. Ha az Egyesült Államokban, az ingatlankrach után érdekelte a médiát és a politikusokat, hogy az iszonyú kockázatos, akár fedezet nélküli, többszintes hitelezésekért a pénzügyi felügyeleteknél és a pénzintézeteknél kik és milyen mértékben voltak felelősek, akkor lehet, hogy a magyar médiának és politikának sem ártana legalább valamennyire érdeklődniük a kérdés iránt.

A magyar kormányok miért kényszerítették lakásvásárlásra a hiteltörlesztésre hosszú távon alkalmatlan embereket azáltal, hogy csak a lakásvásárláshoz nyújtottak anyagi támogatást, de a lakásbérléshez vagy a szociális bérlakások építéséhez nem? Hogyan lehetett bankok százainak egy olyan szerencsejátékot játszaniuk, amivel az egész országot svájci frank alapú hitellel árasztották el? (Mellesleg az lakáshitelesek vonata sem futott még be, de mögötte már ott robog az önkormányzatok finanszírozhatatlan devizaadóssága.) Hova dugta a fejét a Pénzügyminisztérium és a PSZÁF, amikor végignézte, hogy pénzintézetek nyakló nélkül adósítják el az országot svájci frankban – egy olyan ország valutájában, amivel jelentős gazdasági kapcsolataink nincsenek, és amivel sosem terveztünk monetáris unióra lépni?

Egyébként pedig senki se higgye, hogy a bankok vissza akarják venni az ingatlanokat. A hitel addig biznisz, amíg törlesztik. Ha az egész piac bukik, a banknak esze ágában sincs árverezni: ha elad, realizálja a veszteségét, ami a jelenlegi árak mellett igen jelentős lenne. Meg ugye hol van ma a kereslet, ami felszívná a tömeges kínálatot? Nem lesz itt nagy, látványos összeomlás, sziréna meg porfelhő. Szimplán elértéktelenednek az ingatlanok, söprik majd őket az utcán, mint a pengőt a 40-es években. Megtakarítás híján a fiatalok majd gyereket vállalnak a kisszobában, az igényesebbek a nyárikonyhában, az idősebbek, akik meg normál esetben elpasszolnák az öt méter belmagasságot és bemennének a szociba, ott fognak megfagyni a fűtetlen hallban. Az eladhatatlan lakásokat hagyják a tulajdonosok ebek harmincadjára, és jönnek az illegális lakásfoglalók. (Igen, máshol is történt már ilyen...)

Csak azt nem értjük, miért nem mesél nekünk minderről senki. A leves, amibe kollektíven megyünk bele rettentő sok pénzünket fogja elvinni, és az össznépi kussolás csak a veszteségeinket növeli mindennap. Rajtunk kívül ez tényleg senkit sem érdekel?

Bergmanné és Bergman